Szűts László (Átlag, Tütye)

Mily csodás nap volt, hogy megismertelek!
Már akkor rettegtem, hogy elveszítelek.
Hetek múlva aztán kézen fogtalak,
boldog voltam akkor, nagyon óvtalak.

Szemedbe, ha néztem, tisztán csillogott,
én voltam a Hold, és te a Csillagok.
Neked ragyogtam, s te ragyogtál nekem,
mégis siratóvá válik az énekem.

Mondd, mit ér a Hold Csillagok nélkül?
Sápatag lesz, s fényét elveszíti végül.
Így lettem én is fényét vesztett Hold.
Különböztem tőled, bűnöm csak ez volt.

A Csillagok eltűntek, magányos a Hold.
Pedig néhány napra újra boldog volt.
Most sóvárogva néz a Csillagok után:
Látja-e még őket élete útján?

Földöntúli tánc volt, amit nekem adtál.
Eztán a szívemben mindig megmaradtál
szépnek, mint amikor akkor is voltál,
amikor éppen velem táncoltál.

Derekad átfogva azt hittem olvadok.
Hirtelen nem tudtam, azt hogy épp hol vagyok.
De most már tudom: leszálltam a földre.
Ennek ellenére bennem élsz örökre…

Érzem bőröd ízét, hajad illatát,
húnyt szemmel is látom szemed csillagát.

Kedves hangod ébreszt, megszépíti álmom,
gyöngéd pillantásod a szívembe zárom.

Elhelyezve csókom vállad gyönyör-ívén,
kettesben evezve az élet tengervizén.

Te meg én. S az álmunk. Mely boldoggá tesz minket.
Ne engedjük elveszteni a legdrágább kincset!

Ha kezedbe siklik kezem
Szemedbe merül el szemem
Szerelembe olvad boldog szerelem

Ha érzem a bőröd illatát
Vele együtt a szerelem zamatát
Napjaim újra kamaszként élem át

Ha arcod elpirul egy bókra
S csókot adsz válaszul csókra
Testem izzik fokról fokra

Ha a hajnal ragad vállon
Mert a helyem nem találom
Téged hívlak angyal-álom

Ha az úton nélkülem mész
Lényemből hiányzik egy rész
Én csak veled vagyok egész

Szívtől szakadt koldus vagyok.
Valóban csak enni kérek.
Fogyasztható szerelmet.
Többet nem remélek.

Sosem leszünk boldogok már,
Soha nem is szerettünk.
Sosem leszünk boldogok már,
Örökké csak szenvedünk.

Volt mit adnom.
Ellopták.
Nincs m’ért élnem.
Meghagyták.