Szűts László (Átlag, Tütye)

Mint a tiszavirág-csokor,
olyan az életem.
Minden szürke napon
meghal egy csendesen.

Nem volt sok virágom.
Talán egy-két marok.
Földi életemnek
vége felé vagyok.

Erre fordult, arra néztem.
Meglátni és megszerezni.
Akárhogy is, tudod baby,
sokkal könnyebb, mint szeretni.

Meglátni és megszerezni.
Felejts el, ha felébredsz.
Nekem csak egy menet kellett,
megkaptalak, elég lett.

Hülye napra ébredsz, nem sikerül semmi?
Legyen hát ez is egy Cassus Bibendi.

Gyűlölsz valakit? Nem fogod keresni.
Legyen hát ez is egy Cassus Bibendi.

Átbasztak megint. Az ablakba nem fogod kitenni.
Legyen hát ez is egy Cassus Bibendi.

Otthagyott asszonyod, nincs többé senki?
Legyen hát ez is egy Cassus Bibendi.

Unod az országot? Megpróbálsz kimenni.
Legyen hát ez is egy Cassus Bibendi.

Okot az ivásra nem nehéz találni.
Akármi is lehet egy Cassus Bibendi.

Tán, ha csak meghalsz, nem fognak rá inni.
Egyébként minden egy Cassus Bibendi.

Ülök a seggemen.
Él bennem a tudat:
Lassú a halál.
Ez viszont megnyugtat.

Szólj rám és kiderül
Mennyire ingerült
Vagyok terád

Nézz rám és láthatod
Mennyire márthatod
Belém a kést

Ölj meg és kitárom
Mennyire kívánom
Halálomat

Elbasztam az életemet,
Ki csinálja vissza?
Mosom ebbe, mosom abba,
Sosem lesz már tiszta

Cigim füstjét orromon át
Gondolkodom éltemen
Bolyongok egy zárt világban
Nincsen benne értelem.

Gondolkodástól szétroncsolt agyamban
Egy más világ képe kezd derengeni.
Felhőkön szállok, úgy nézek fel rád.
Diagnosztizálhatatlan a megkísértés.
Értem. És mégsem.
Értem. És kérdem:
Lehetett volna minden másképp?
Földtől elrugaszkodott testem.
Dimenzió. Vízió.

Egyedül a koncerten.
Sok minden az agyamban.
Kifújom a nikotint és
Guinesst döntök magamba.

Elnézem a tömeget,
Hogyan ugrál, táncol.
Ez a zene örökre
A fehér blueshoz láncol.

Ködbe vesző lehelet, ez az ember ki lehet?
Életét unt valaki, mint a világ nagyjai,
Komoran ül, némám, alvadt vér a vénán.
Porciózott fejadag, így telik el minden nap.
Monoton és szürkén. És a házak füstjén
Felszáll az egekbe, belevész a semmibe…

Észreveszitek majd, hogyha már nem lesz itt,
Hogy ez az ember mennyire hiányzik…