máj 20 2010

Tudományos – Fantasztikus

Egy bálna szállt az égen, és ugyanúgy, mint régen,
Amikor még szépen öltözött volt énem,
Nekiment a Napnak. Az meg egy csillagnak.
„Hát téged hogy hívnak?” – kérdezte. –„Kriptonnak”
Hangzott a felelet, s a Napnak csak ez kellett.
Eztán nem kerengett, csak szépen elmerengett:
„Nekem a Hold kőne. Olvastam egy könyvbe,
az ugrálna körbe. Habár, le van szarva.”


máj 20 2010

Dögrováson

Fáj a gyomrom, csikar és
Tudom, itt a hasmenés.


máj 20 2010

MeseTek

Jancsi lelkem Vasorrúval Juliskáját megcsalja,
Mézeskalács házikóját hozományba megkapja.

Három malac meg a farkas Pinokkiót együtt veri,
Sikongva szól a legkisebb: „Tűzre vele, megérdemli!”

Lúdas Matyi karácsonykor nyársra húzza a libát,
Piroska ma vacsorára farkast evett s nagymamát.

Megjött végre Hófehér is, leszarja a királyfit,
Inkább törpe húsra vágyik: felizgatja a Hapcit.

És ha mindez épp így lenne, mit szólnátok gyerekek?
Biztos azt, hogy: „Jaj, már megint elbaszták az estemet!”


máj 20 2010

Reformkonyha

Reformokat hirdetek: ne zabáljunk dögöket!
Világunk is rukverz halad. Legjobb, ha még tátog halad.
Megpucolni? Ugyan minek? Kóstold meg és mennyeinek
Fogod úgy is érezni. Csak tanulj meg éhezni!


máj 20 2010

Útszéli kétsoros

Autóstop. Szarrá fagytam. Vegyenek fel hamarost.
Mert ha itt kell megdöglenem, nem lesz olyan humoros.