Szűts László (Átlag, Tütye)

Nem baj, ha buta. Okos nő nincsen.
Az egész olyan valószínűtlen.
Mint az az álom, mit nem éltem végig,
Csak egészen a beteljesülésig.

Rigó fütyül kinn az ágon, csillogó napfény szikrázik a fákon.
Szobám büdösében fekszem az ágyamban,
Magamhoz térek, de a szokottnál lassabban.

Valaki óbégat künn az ajtó előtt. Utána kell járnom e zajnak mielőbb.
Szitkait szórja rám egy köpenyes angyal,
S a követ dörgöli egy felmosó ronggyal.

Ki hányt itt? Ki hányt itt? Ki volt az a lator?
A súlyos felismerés az agyamba hatol.

Rémlik már, hogy tegnap bevetésen voltam,
Nagyszámú pohárnak mélyére hatoltam.
Nyitva volt sokáig este a „Kék Egér”,
Szemem előtt minden lila lett és fehér.

Leadtam délelőtt végre az indexem,
Mindössze ennyi mentheti a tettem.
Számos vihart megért indexem leadtam,
Bár remélt célom felé fontolva haladtam.

Operáció vizsgámat először feladtam.
Talán mondtam már, hogy fontolva haladtam.
Hová a rohanás? Pihenjünk meg, ácsi!
Elégtelent adott a jó Laci bácsi.

Sosem volt rokonom az a híres proctor,
Operálni meg ott a Búza doktor.
Nekem a vizsgán akadt okom sírni,
Először azt hittem, nem fogom kibírni.

Az első menetben a beugrót megírtam,
Majd a másodikban a tételt kihúztam.
Nem sok híja volt, hogy azonnal kihulljak.
Erős vágyam támadt, hogy magamhoz nyúljak.

De a nagy kaland végén happy end várható:
Az agyam veleje rég kulcsra zárható.
Sorban leküzdöttem minden ellenfelem,
Még Haranginé sem bírt el énvelem.

S ím a mai reggel:

Fátyolos szemmel bámulom a földet,
Hullott sörös cimkék nekem jövendölnek.
Tükrömben az arcom, de már nem a régi.
Bontogatja szárnyát egy új értelmiségi.

Elégett a cigarettavégem, füstjével elszállt a tisztességem.
Gonosz leszek, senkit nem kímélek,
Ütök, vágok, rúgok amíg élek.

Mert a földön csak így lehet megélni, senkire sem tekintettel lenni.
Harácsolni, lopni, csalni, ölni.
Tisztességben nem lehet megőszülni.

Ha káros is, de szenvedély lengte át
Hibátlannak tetsző fizimiskád,
Mikor meggyújtottad a cigarettát.

Öltözködésem egyáltalán nem tükrözi személyiségem lényegét,
Amely természetesen könnyed, szárnyaló, fantáziadús,
És a végtelen egekbe tör.

Sikerült megint többet innom annál, amit a természet, a józan ész diktál.
Bedőltem az ágyba. Elhúztam a lóbőrt. Tizenöt métert. Itt a lovas kidőlt.
Reggelre ébredve nagyon sok a vendég, mindegyik dörömböl fáradt testem fején.
Ilyenkor a bajt csak egy dolog gyógyítja: Unicum a neve, mértéke kupica.

Egy, kettő, három, négy…

Túl sokat iszik, részeges állat! – gondolják rólam.
Hülyék vagytok, nem ismertek! – gondolom róluk.

Ahogy szegény Beavis az MTV képén,
Úgy fuldoklott János a csatorna szélén.

De míg Beavist kimentette az a barom Butthead,
Jánosért nem ment senki, és a veszte az lett.

Utállak cigány, gyűlöllek sárga,
Amazt a mélybe, emezt egy fára.

Húzzatok haza, putriba, Laoszba!
Éljen s virágozzék a kopaszok programja!

Emitt egy part, amott egy híd,
Éljen soká az apartheid!

Falhoz vernek a gondok, de én mindent megoldok.
Add csak kicsim a rongyaidat, eltüntetem a gondjaidat.

Na de elég legyen mára, a jót felkötik a fára.
Add csak kicsim a köteledet, csak felkötlek és máris megyek.