aug 8 2017

tekERdély 2017 (kerékpártúra szászföldön)

június 17. szombat
Előzetesen idén is több előjelentkező volt a realizálódottnál, de műtét, iskolai illetve munkahelyi elfoglaltság miatt végül csak öten (Dudu, Feri bácsi, Gino, Lacika és jómagam) indultunk éves kerékpártúránkra, ezúttal Erdélybe, azon belül is Szászföldre.
A tavalyi kísérő Ford Transitot idén is megkaptuk, ötünk cucca és 4 kerékpár könnyen elfért hátul. Kora reggeli bepakolás után vidáman indultunk útnak. Szeged előtt gázolaj szaga terjengett az utastérben, aminek sörtankolás közben utána is néztünk. A gyújtógyertyákon állt, illetve folyt le a gázolaj. Gugli barátunk segítségével megkerestük a legközelebbi autószerelőt, ami szerencsére szombat délig nyitva volt, Emberünk nagyon készséges volt, az összes (egyébként rojtossá vált) összekötő gázolajcsövet kicserélte. Óriási meglepetésünkre még pénzt sem kért érte, sörökkel honoráltuk emberségét. Örök hálával tartozunk a Kiss Autószerelő munkatársának.
Miután nem hiúsult meg 250 km után az utazásunk, folytattuk utunkat. A határátlépés sima volt, a román autópálya meglepően jó minőségű. Míg le nem tereltek róla felújítás miatt. Az utolsó 60 km-t igen rossz minőségű, alsórendű úton tettük meg, megnézve a másnapi biciklizendő szakaszt. Ami egy kisebb emelkedőtől eltekintve enyhe lejtősnek ígérkezett. Délután 6 óra magasságában érkeztünk meg első szállásunkra, TÖRCSVÁR-ra, a Belvedere Panzióba. Kifogástalan. [A szállásokat előre lefoglaltam, a legtöbb helyen félpanziós ellátással. Több ok miatt döntöttünk így: 1.A medve nem játék 2.Jobban esett már az ágy, mint a polifoam 3.Tekerés végén jól fog esni egy zuhany 4.Baráti árfekvés (kb. 5-6 eFt/fő/éji szállás félpanzióval)] Szállásfoglalás után szemerkélő esőben kerestünk sörözőt, a kicsi, de élettel teli főutcán.

június 18. vasárnap
Első napi tekerésünket bizony elmosta az eső, éjszaka óta folyamatosan jött az égi áldás. Más program után kellett néznünk. Irány a törcsi vár, meg az előtte levő vásársor, ahol minden szokásos kapható volt: kispohár, nagybögre, hűtőmágnes, póló, édesség, sajt, biszem-baszom, stb. Ki-ki ízlése szerint költögetett. Beléptünk a várba 35 RON pöcsönkénti összegért. A kastély igen népszerű a turisták körében, ugyanis a Drakula grófként azonosított Vlad Tepes egyik kastélyának tartják. Nagyon szépen rendbe rakott, megtekintésre ajánlott! Mivel kora délután még mindig esett, jómagam vállalva a napi vezetést bepattantunk a Tranzitba, s egy pisi-cigi kombót leszámítva meg sem álltunk FOGARAS-ig, következő szálláshelyünkig. Az utolsó 1-2 kilométeren meg sem mertünk állni, olyan putrin mentünk keresztül. Illetve dehogy mentünk keresztül! A Club Nova Elite magas falakkal körülvéve éppen itt volt. Azt a k életbe… Foglaláskor a környék nem látszott. Maga a szállás tényleg első rangú volt, műfüves kispályákkal, kültéri medencékkel (eső elálltával kipróbálva), brutálisan nagy adag vacsorával és reggelivel. De könyörgöm: a gettó közepén egy csili-vili sziget…
Vacsora előtt még beautóztunk a városba, vetettünk egy pillantást az aranyszín tetejű templomra és a várra, majd az eső elöl egy sörözőbe menekültünk. Itt megismerkedtünk Zolival, az ide tévedt (katona) kolozsvári sráccal. Eléggé maga alatt volt a helyi viszonyok miatt, próbáltunk belé némi életet (meg sört) önteni. Beszélgetés után megnéztük a vár másik felét is, ami hátulról is ugyanolyan, mint előlről. Éjszaka a szálláson Duduval még kiszurkoltuk az Alba Fehérvár kosárlabdázóinak bajnoki címét, és sokadszorra is végigmosolyogtuk az éppen fogható magyar tv csatornán az Üvegtigrist.

június 19. hétfő
A szállást – a környékre való tekintettel – autóval hagytuk el, a volán mögött Duduval. A vár mögötti parkolónál ültünk nyeregbe. Az Olt hídján áttekerve azonnal belebotlottunk egy csinos 3 km-es emelkedőbe, amit aztán hosszú ereszkedés követett. A táj szépséges, az út viszonylag jó, autó alig. (Szándékosan a sokszámos, alsórendű utakat választottuk.) SÁROS és BÁRÁNYKÚT között aszfaltmentes, kavicsos, dombon átvezető szakasz következett, a faluban jól esett a 2 (kettő!) lejért vett üveges sör. Az érintett szász falvak fénykorukban igen szépek, takarosak lehettek, 60-as, 70-es években épült házsoraik ma is jól mutattak. A német újraegyesítéskor a szászok többsége visszaköltözött Németországba, a román kormány pedig romákat költöztetett a helyükre. Sajnos meg is látszik az épületeken, falvakon. Dimbek-dombok között, gyengébb minőségű úton kerekeztünk HÉGEN-ig. Ebéddel egybekötött rövid pihenőre betértünk a templomkertbe. A templom látogatható volt, így megnéztük azt is. Épp a faluban lakó két magyar család egyik idősebb hölgytagja kalauzolt körbe minket. Elmondása szerint a templomnak föld alatti folyosón keresztül vészkijárata volt az erdőbe. Ma már sajnos nincs meg. A padláson német diákok takarították az egykori élelmiszeres ládákat. Meghökkentő látvány volt a sorszámozott, nagyméretű faládák hosszú sora.
Aztán újra nyeregbe pattantunk, s szinte meg sem álltunk SEGESD-ig, a Mátyás Király Panzióig, szálláshelyünkig. A magyar házigazdával való gyors megismerkedés és beköltözés után beautóztunk a 8 km-re levő SEGESVÁR-ra, körülnézni. Kóborlás a szépen rendezett történelmi óvárosban, sörözés egy modern egységben, majd vissza a szállásra, a megrendelt vacsorára. Ismét csorbaleves, de ezúttal máshogy, és disznósült. Pedig próbálkoztunk nem pukkanásig enni magunkat, de nem sikerült. Éjfélig volt idő regenerálódni, házigazdával beszélgetni, pálinkázni.
A nap folyamán kb. 65 km-t tekertünk.

június 20. kedd
A viszonylag korai reggelit a mai hosszabb szakasz indokolta. Hogy mégse legyen 100+, VENK nevű falucskáig elautóztunk. Innen már csak 92 km volt hátra… Ginó végignyomta, mindenki más vitte a Tranzitot 20-25 km-t. KEMÉNYNAGYSZŐLŐS-i roma teleptől PROD-ig kisebb hegyen és erdőn át vezetett (volna) az út, de csak gyalogosan volt járható. Ginó, Lacika és én az erdei túrára indultunk, Feri bácsi beült Dudu mellé, nehogy meglepjék az egyedüli sofőrt a gettólakók. Gond nem volt, mi bringások egy sörözésre való idővel előbb értünk a találkahelyre. Innen Feri bácsi vezetett, Dudu kerekesnek állt. Kisebb-nagyobb emelkedők és lejtők váltogatták egymást.
ERZSÉBETVÁROS és SZÁSZSÁROS közötti néhány kilóméteres szakaszon (egyéb út hiján) kénytelenek voltunk a főúton tekerni.
Nagyon jó minőségű, de nagyon forgalmas is volt. A széles útpadka jó szolgálatot tett. Aztán ismét alsóbbrendű, de jó minőségű, erdős dombokkal határolt, de sík úton kerekeztünk BERETHALOM-ig. Itt rövid pihenő, amibe az erődtemplom körüljárása is belefért. A következő szakasz – RIOMFALVÁ-ig – az előzőhöz volt hasonló, még több erdővel, zölddel. A faluban viszont katasztrofális állapotú volt az út, rázta a drótszamarakat rendesen. (Ez általánosan igaz volt: lakott területeken jóval gyengébb minőségű utak voltak, mint egyébként.) Innen én vettem át a kormányt, s Feri bácsi vitte a bringámat. Szerintem gyorsan visszacserélt volna, mert igencsak emberes emelkedő következett. De legalább hűvösben, árnyas fák alatt nyomták a fiúk. Persze aztán csinos lejtő is jutott. SZÁSZALMÁD-on tökölődtünk kicsit, majd szembesültünk vele, hogy a tovább vezető földút autóval járhatatlan. A fiúk elmondása szerint kerékpárral is az volt, a sártenger miatt. Ismét szét kellett hát válnunk, én a Tranzittal kénytelen voltam egy 25 km-es kunkort tenni. SÁLFALVA után vártam be őket. Itt kései ebéd, illetve sofőr és bringa csere: én vissza a saját kétkerekümre, Lacika a volán mögé, Feri bácsi az aktuális üres bringára. A nagy melegben ugyancsak kívántuk már a hideg sört, ezt BÓLYA faluban tudtuk le, egy igazi retró kiülősben. Nekünk csak a kőpárkányon volt már hely, szerintem az összes falubeli férfi ott lébecolt. Unalmasabb 10 km következett, majd megálló és sörözés NAGYSELYK-en. Innen kénytelen voltunk ismét a főúton tekerni. Napi végcélunk előtt volt egy hosszú, alattomos, kacskaringós emelkedő, de aztán csak begurultunk SZELINDEK-re. Alagsori medencés La Cetate Pansion, itt sem volt semmi kivetni valónk. Vacsora után Lacika jóvoltából előkerült egy fél literes Unikum. Nem sok idő kellett hozzá, szerencsére pálinkánk jóval több volt. Vidám este kerekedett.

június 21. szerda
Felébresztős medencés csobbanás és ismét kiadós reggelit követően indultunk neki a mai szakasznak. Féltávig Lacika vitte a kocsit. AZ első 12 km kifejezetten könnyű, sík terepes kerekezés volt szép tájakon keresztül, dombok ölelésében. Mintha csak éreztük volna, hogy ALAMOR-ban meg kell állni egy sörözésnyit pihenni. Onnan 4-5 km-es durva emelkedő, amit teljesen be lehetett látni. A leálló Tranzit messze magasan látszott előttünk. Azért csak elhaladtunk mellette. Engesztelésképpen következett egy hasonló hosszúságú lejtő, majd hosszabb sík szakasz NAGYLUDAS-ig, ahol pihenőt tartottunk. Innen SZERDAHELY-ig hosszabb sík szakasz következett, körös-körül birkákkal teli dombokkal. A zabszem mindenkinek becsúszott a helyére, amikor egy ilyen mellett eltekerve három medveölő kutya rontott felénk csaholva. Baj végül nem lett belőle, de szó szerint a sarkunkban lihegtek. SZERDAHELY-nél rövid pihenő és sofőr csere, innen Feri bácsié a volán. SZÁSZORBÓ után hosszú emelkedő, de ezt már csak Lacika és én nyomtuk, Dudu és Gino a faluban
jó érzékkel kocsiba ültek. A KELNEK előtti kaptató még hosszabb és meredekebb volt. Pihenő gyanánt megnéztük a szépen rendezett várat, nekem az összes közül ez tettszett a legjobban. SZÁSZCSÓR-ig egy lazább szakasz következett, ott egy felkészülési szünet. Tudtuk, hogy még át kell kelni egy kisebb hegyen. 5 km brutális emelkedő, a túra legnehezebb szakasza. Lacikával megcsináltuk, de a végén nem volt őszinte a mosolyom. Már az ereszkedő sem dobott fel igazán. Végül csak begurultunk a Ledera Panzióba. FELSŐPIÁN előtt, hegy lábánál, igazán szép környezetben álló egykori parasztház, zárkózott házigazdákkal. A csak általam végigtekert teljes szakasz 86 km volt. Gyors tisztálkodás, rövid regenerálódás, majd autóval be GYULAFEHÉRVÁR-ra. Gyorskajáldás vacsora után felmentünk a várnegyedbe is. Költöttek rá pénzt rendesen, az látszott és az eredménye is tetszetős lett. Turista is sok-sok téblábolt ott, élettel volt teli. “Otthon” még seggére vágtunk néhány sörnek, aztán jött Álommanó.

június 22. csütörtök
Utolsó tekerős nap… Nem hagytuk sokáig aludni magunkat, délután meg akartuk nézni VAJDAHUNYAD várát. 1.sofőr Feri bácsi.
FELSŐPIÁN – ALSÓPIÁN – ALVINC útvonalon letekertünk a MAROS völgyébe , majd a folyót követve haladtunk keletnek. A terep ideális volt, egy-egy kisebb dombocskától eltekintve lassan ereszkedett. Autó továbbra sem volt sok, így tekerés közben ismét koncentrálhattunk a tájra is. Ez már inkább művelt terület volt, de néhány szép folyó menti liget mellett így is elhaladtunk. AKMÁR-on ittuk a nap első sörét, amit a jónak nem nevezhető aszfalt hamar kirázott belőlünk. Az ALGYÓGY-i pihenőnél Feri bácsit Lacika váltotta, mi pedig ismét elszörnyülködhettünk, hogy élhetnek emberek olyan körülmények között, ahogy ott láttuk? A meztelen seggű purdék persze nem ezzel voltak elfoglalva, vidáman tocsogtak az alacsony patakocskában.
Néhány órát haladtunk a Marossal egy irányban, s mielőtt ARANY falucskánál búcsút vettünk tőle, szinte körbe kellett tekernünk a Magura Uroilului szikláit. PISKI után nem maradt más, csak a főút, szerencsére ismét csak néhány ezer métert kellett teherautók árnyékában kerekezni. AZ utolsó rövid szakaszon már mindenki várta, hogy – 74 km után – megérkezzünk CSERNAKERESZTÚRRA, utolsó szálláshelyünkre. A faluban készségesen útba igazítottak minket magyarul, merre találjuk az Adél Panziót. Szállásadónk sajnos éppen temetésen volt, így ismerőse révén foglalhattuk el szobáinkat. Sokat nem tököltünk ezzel, verejték mentesítés után autóba ültünk, s VAJDAHUNYAD-ra mentünk. Itt első utunk a várba vezetett. A várban magyar feliratot csak elvétve találtunk, náluk Hunyadi János is Iancu Hunedoara. A feltárások során sok mindent átépítettek (vagy eltüntettek), a végeredmény egy mindenféle stílusban pompázni igyekvő vár lett. Őszinte ember vagyok, nekem nem tettszett. Várnézés után vacsora keresés, egy igazán hangulatos helyen meglelve. Az este közeledtével visszaautóztunk szállásunkra. A halotti tort már csak a szűk család ülte (Szállásadónk apósa volt az elhunyt). A gyászoló férj közénk telepedett (talán így akarta gondolatait másra terelni), s alaposan belehúztunk a sörözésbe, pálinkázásba, házi likőrözésbe…

június 23. péntek
Reggel elég szarul néztünk ki és úgy is éreztük magunkat. Még az este elvállaltam az első szakaszon való vezetést, így aztán búcsúzás után autóba ültünk, s meg sem álltunk… DÉVÁ-ig. Nekem így is soknak tűnt az a 8 km…
“magos vár, Déva vár” ott magasodott előttünk, fel is mentünk egy budavári siklóhoz hasonló szerkezettel. Maga a vár csak egy romhalmaz, néhány épített (de nem eredeti) várfalszakaszt leszámítva. A körpanoráma viszont szép volt. Leereszkedés után BRÁD – NAGYHALMÁGY – BOROSJENŐ – KISJENŐ útvonalon közelítettük meg a gyulai határátkelőt. Valahol útközben – házak nélküli belterületen – kaptam egy bírsággal nem járó figyelmeztetést 64 km/órás gyorshajtásért. Ez megfelelő jel volt a volán átadására, Lacika következett. Nálam alvós – félálmos szakaszok váltogatták egymást, míg csak magyar földre, BÉKÉS-re nem értünk. Itt Dudu szüleinek vendégszeretetét (és pörköltjét) élveztük, majd késő délután, gond nélkül értünk haza, Székesfehérvárra.

Képek a túráról: